6726 Szeged, Közép fasor 1-3. E-mail: titkarsag@delvidekhaz.hu
+36 62 592 800

A szabadságunkért harcoltak

 A legújabb kiállításunkról írták

PÁRHUZAMOS PORTRÉKIÁLLÍTÁS A SZABADSÁG HŐSEIRŐL

Két vásárhelyi fotóművész alkotásaiból nyílt különleges tárlat a Délvidék Házban. Plohn József alkotásairól a ’48-as honvédek, míg Dömötör Mihály képeiről az ’56-os események tevékeny résztvevői néznek ránk. A közös kiállítással azoknak állítanak méltó emléket, akik a szabadságunkért harcoltak.

 Két vásárhelyi fotóművész alkotásaiból nyílt különleges tárlat a Délvidék Házban. Plohn József alkotásairól a ’48-as honvédek, míg Dömötör Mihály képeiről az ’56-os események tevékeny résztvevői néznek ránk. A közös kiállítással azoknak állítanak méltó emléket, akik a szabadságunkért harcoltak.

„Ennek a párhuzamos portrékiállításnak a fő üzenete, hogy meg kell maradnunk magyarnak, és ott, ahova születtünk. Mind ’48-as honvéd, illetve az ’56-os forradalmár portrék tekintetükkel, tartásukkal ékes és önálló bizonyítékát mutatták annak, hogy miként tudtunk ezer esztendőn keresztül a germán és szláv tenger ütközőzónájában megmaradni. Ennek főleg az az oka, hogy mindig ragaszkodtunk a szabadságunkhoz, nemzeti szuverenitásunkhoz, s egy elpusztíthatatlan élni akarást is gyakoroltunk azáltal, hogy olyan nagy veszteségek után is, mint akár az 1948-49-es vagy az 1956-os bukások, képesek voltunk talpra állni” – mondta el portálunknak Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa. A Délvidék Házban látható portrék egyikéhez személyes kötődése is van Grezsa Istvánnak, mint elmondta, orvos nagybátyja is látható az egyik fényképen, s ő már gyermekkorában ismerhette 1956 igaz történetét, s nem az elferdített, hazugságokra épülő történelmet tanulta.  

 

Az „Akik a szabadságukért harcoltak” címmel megrendezett tárlat kapcsán Dömötör Mihály fotóművész elmondta, hogy az 1900-as évek elején a Hódmezővásárhelyen tevékenykedő fényképész, Plohn József mintegy százötven katonáról készített felvételeket. A pótolhatatlan üvegnegatívok fennmaradtak, és a Tornyai János Múzeumban őrzik azokat. „A ’48-as honvédportrékat először 1980-ban láthatta a nagyközönség, s emlékszem, hogy a múzeumban műanyaggal kibélelt fakádakban hívtam elő és fixáltam a 70-sze egy méteres képeket, amelyeknek nagy sikere volt országosan. 2006-ban keresett fel engem Fejér Dénes, a a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (POFOSZ) megyei elnöke, hogy a még élő ’56-osokat le kellene fényképezni. Ahogy Plohn József ingyen vállalta annak idején a fotózást, természetesen én is térítésmentesen készítettem el a felvételeket” – elevenítette fel a fotóművész. Alkalmi műtermet a Rákóczi téri megyeháza, ma kormányhivatal épületében rendezte be, s ott várta az 1956-os események résztvevőit. Elmondta, hogy látszott némi feszültség ezeken az idős embereken, ám amint leültek a székbe, mindannyian kihúzták magukat, s úgy néztek a kamerába. Azok pedig személyesen keresték fel, akik nem tudtak elmenni a fotózásra egészségi állapotuk miatt.

„A kiskunmajsai múzeum nyugalmazott igazgatója, Kozma Huba tudott erről a fotóanyagról, s az ő ötlete volt, hogy „Akik a szabadságukért harcoltak” címmel közös anyagba rendezzük a honvédportrékkal. Hiába a több mint száz éves különbség, megvan a közös nevező: a ’48-as honvédok és az ’56-os forradalmárok egyaránt a szabadságunkért harcoltak” – részletezte Dömötör Mihály. Még egy közös pont van, hiszen Plohn Vásárhelyen működött és Dömötör is a város szülötte. Természetesen különbségek is vannak, hiszen az 1848-49-es eseményekben nők nem harcoltak, legalábbis nem tömegesen, s nincsenek megörökítve portréjuk, míg Dömötör Mihály több olyan hölgyről is készített portrét, aki annak idején egyetemistaként aktívan részt vett a 61 évvel ezelőtti eseményekben.

Az egyik portrén Fejér Dénes, a POFOSZ Csongrád megyei elnöke látható. „Itt állunk ezek előtt a néma portrék előtt, de az 1956-os eseményekben résztvevők számunkra mind élők, még akkor is, ha már nincsenek közöttünk. Mi mindent tudunk róluk, gondolataikról tetteikről, mert hazafias kötelességünket belülről jövő ösztönzés fűtötte” – fogalmazott. Felidézte a kiállítás anyagából a forradalom ötvenedik évfordulójára kiadott kötetben megfogalmazott gondolatait. „Mi valamennyien a magyar- és a világtörténelemnek bátor katonái voltunk, akiket ezért évtizedek során megpróbáltak térdre kényszeríteni, de mi talpon maradtunk! Nekünk nincsenek százmilliós villáink, nincsenek milliárdjaink, mint azoknak, akik a mi helytállásunkat követő változásokat meglovagolva jutottak vagyonukhoz és új hatalmukhoz. De nekünk van az, ami nekik nincs: becsületünk! Mi akkor is ’56-osok leszünk, ha már a földben nyugszunk, ránk így fognak emlékezni. Egykori tetteinket megőrzi az idő és a magyar történelem” – fogalmazott Fejér Dénes.

SZEDEDma.hu/Varga Anna

A kiállítás november 12-éig tekinthető meg a Délvidék Házban.

 

Top of Page