6726 Szeged, Közép fasor 1-3. E-mail: titkarsag@delvidekhaz.hu
+36 62 592 800

Deutsch Tamás a Délvidék Házban: A magyar érdekeket nekünk kell védenünk Brüsszelben!

2014-05-16A magyar érdekek védelme az EP-képviselők feladata, és az ezzel ellentétes törekvésekkel szemben mi magunknak kell fellépnünk – szögezte le Deutsch Tamás a Délvidék Házban tartott fórumán.

A nemzeti érdekek védelmét hitvallásnak nevezte Deutsch Tamás EP-képviselő, szerinte ez szükséges ahhoz, hogy sikeres képviselő legyen valaki. Szájer József képviselőtársát idézve elmondta, miért várjuk, hogy a franciák hirtelen felindulásból, a dánok ráérő idejükben, míg a lengyelek megsajnálva bennünket, közép-európai barátaikat kiálljanak a mi érdekeinkért. „Nem a szervilizmus bajnokai járnak sikerrel az unióban” – jegyezte meg, vagyis a magyar EP-képviselőknek nem szabad szolgalelkűeknek, alázatosan beletörődőnek lenniük, hanem ki kell állniuk Magyarország nemzeti érdekei mellett. Deutsch szerint a bukott baloldal képviselői hazai politikai előnyöket remélve durva hazugságokkal igyekeztek ártani az előző EP-ciklusban hazánknak. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy az MSZP-sek nem voltak képesek szembenézni saját szűk politikai közösségük múltjával, ezért próbáltak kompenzálni, stréberebbek akartak lenni a strébereknél, így a „legnagyobbak” kegyeit keresik még akkor is, ha ez ártott a magyar nemzetnek. „Ez látszik rajtuk, szaglik róluk, vagy legalábbis tudják róluk, hogy kommunisták voltak” – jegyezte meg.

„Aki nem ül az asztalnál, az ne csodálkozzon, ha felkerül az étlapra” – idézte Orbán Viktor miniszterelnököt a Fidesz-KDNP-s politikus, hangsúlyozva, hogy az Európai Unión belül az asztalnál van Magyarország helye, nem pedig az étlapon, ezért is fontos a nemzeti érdekek képviselete.

Deutsch úgy értékelte, hogy emberi jogi köntösbe bújtatott összehangolt támadásoknak volt kitéve hazánk az Európai Unióban, és a tények „nem nagyon szokták zavarni” Magyarország brüsszeli ítészeit. A Fidesz-KDNP EP-listájának a negyedik helyén álló politikus példaként az ausztriai Ulrike Lunaceket említette, aki kifogásolta, hogy megszűnt hazánkban a zöld ombudsmani poszt, arról azonban megfeledkezett az osztrák zöld politikus, hogy például hazájában soha senki nem létezik ilyen beosztás. Hozzátette, a Magyarországot Brüsszelből ért támadások valódi oka a multikat sújtó különadók bevezetése, a rezsicsökkentés és a magyar vállalkozók helyzetbe hozása volt.

206492  518x345 deutsch tamas ep forum17 gs

Reagálva egy korábbi fórumon elhangzott kérdésre közölte, azért nem beszél a Jobbikról, mert ugyanolyan lesújtó a véleménye róluk, mint a szocialistákról. Ezért arra kérte a hallgatóságot, hogy minden MSZP-ről mondott megjegyzését az jobbikos képviselőkre is értsék. Deutsch Tamás elmondta, Magyarország az unió negatív rekordját állította fel, egyetlen az EU-hoz csatlakozó tagállamnak sem sikerült ezt megdönteni, hiszen a 2004-es csatlakozásunkat követő hat esztendőben folyamatosan romlott a gazdasági teljesítőképességünk, és hét évig túlzottdeficit-eljárás alatt álltunk, ami gyakorlatilag a 2010-ben rendelkezésre álló uniós fejlesztési források elvesztését kockáztatta Magyarország.

A Délvidék Házban tartott fórumon az elmúlt négy év kormányzását is értékelte, kiemelve a 300 ezer új munkahely teremtését, mellyel egy tendencia fordult meg. Kijelentette, a teljes foglalkoztatás eléréséért folytatott munkában ezzel nagy részeredményt ért el a Fidesz-KDNP-kormány 2010 és 2014 között, amivel kapcsolatban kijelentette, ennél legjelentősebb nemzetpolitikai cél nem létezik.

A Békemenetről is szólt, mint egy az unió és annak értékei mellett kiálló megmozdulásról. Emlékeztetett, hogy Joseph Dault, az Európai Néppárt elnöke beszédének minden mondata is az Európa melletti kiállásról szólt, így senki sem állíthatja, hogy a Békemenet unióellenes volt.

206481  518x345 deutsch tamas ep forum06 gs

A fórumon, ahol Gyimesi László, a Fidesz helyi elnöke köszöntötte a jelenlévőket, B. Nagy László újraválasztott fideszes országgyűlési képviselő arra buzdított mindenkit, hogy menjen el szavazni május 25-én, mert Brüsszel csak látszólagosan van távol Magyarországtól és ezen belül Csongrád megyétől, az EU döntései igenis kihatnak mindennapi életünkre.

Deutsch Tamás a SZEGEDma.hu-nak elmondta, az Európai Néppárt uniós többsége is múlhat azon, hogy miként voksolnak a választópolgárok május 25-én. A Nézőpont Intézet felmérése szerint a részvételüket biztosra ígérő szavazók 46 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re, míg a szerdán közzétett, új felmérési eredmények szerint uniós szinten némileg csökkent az Európai Néppárt előnye a szociáldemokratákkal szemben, jobbközép pártcsalád 212 mandátumot szerezne a 751 fős strasbourgi parlamentben, míg az MSZP-t is magába foglaló szociáldemokraták 209 képviselői helyet szereznének a mandátumbecslés szerint. „Könnyen lehet, hogy az EP-választás magyarországi eredménye fogja eldönteni, hogy a magyar polgárok többsége által támogatott európai néppárti család szerez-e többséget az Európai Parlamentben, vagy a magyarok által egyre kevésbé támogatott baloldal. Ez azt jelenti, hogy európai tétje van a május 25-i szavazásnak” – hangsúlyozta. Deutsch szerint ezért is számít minden szavazat, mert az Európai Néppárt többsége múlhat ezen a választáson.

Forrás: SzegedMa.hu

  • deutsch_tamas_ep_forum01_gs
  • deutsch_tamas_ep_forum02_gs
  • deutsch_tamas_ep_forum03_gs

  • deutsch_tamas_ep_forum04_gs
  • deutsch_tamas_ep_forum05_gs
  • deutsch_tamas_ep_forum08_gs

  • deutsch_tamas_ep_forum10_gs
  • deutsch_tamas_ep_forum12_gs
  • deutsch_tamas_ep_forum13_gs

  • deutsch_tamas_ep_forum14_gs
  • deutsch_tamas_ep_forum15_gs
  • deutsch_tamas_ep_forum16_gs

  • deutsch_tamas_ep_forum17_gs
Top of Page